A Szépségkirálynő 2012 - Koronáját veszítheti a bujkáló szépségkirálynő

Alig három hónapja került Kocsis Alexandra (24) fejére a korona, és máris elvesztheti! A Miss Eart­h Hungary 2012-es győztese a júniusi döntőn még boldogan pózolt a kamerák és a fotósok előtt, azonban azóta mintha megfordult volna vele a világ: nem jelenik meg a rendezvényeken, és hetek óta telefonon sem elérhető. Ráadásul nemrég bejelentette, hogy izomgyulladása van, emiatt nem tud részt venni a szépségverseny nemzetközi döntőjén, Manilában.   legszebbnek járó koronával kötelezettségek is járnak, aki nem teljesíti a szerződésben vállaltakat, számolnia kell a következményekkel, mint például a kártérítéssel – szögezte le Dávid Júlia, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője. – Alexandrát hiába kerestük mindenhol, nem reagált, nem jelentkezett. Csak pár napja sikerült elérnünk, ekkor közölte, betegsége miatt nem tud részt venni egy hét végi jótékonysági eseményen. De a világversenyre sem tud utazni októberben. Egyelőre nem döntöttük el, hogy kérünk-e valamilyen kártérítést Alexandrától, szeretnénk tisztázni a helyzetet – tette hozzá az ügyvezető, aki szerint mivel nagyon közel van a nemzetközi döntő kiutazásának időpontja, az is elképzelhető, hogy nem tud más beugrani a királynő helyett. De tényleg egy betegség miatt mondta le kötelezettségeit a szépségkirálynő? Hiszen még a kellemetlen izomgyulladás sem indokolja, hogy Alexandra miért nem vette fel a telefonokat, vagy válaszolt az üzenetekre. Ráadásul a internetes közösségi oldala szerint továbbra is aktív életet él: barátaival pár napja a Hungaro­ringen járt, vasárnap pedig egy rendezvény háziasszonya lesz. Ismerősei úgy tudják, Alexandra barátja nyomására nem akar a világversenyen szerepelni. A királynő tegnap sem volt elérhető.